A szubjektív jóllét hatása szerteágazó, alkotóelemei pedig más jelenségekkel is összefüggésbe hozhatók. Az élettel való elégedettség, mint a szubjektív jóllét kognitív értékelő komponense, kapcsolatban áll azzal, hogy a világot, amelyben élünk igazságosnak értékeljük-e. Számos kutatás támasztotta már alá, hogy az igazságos világba vetett hit jelentős kapcsolatban áll az emberek szubjektív jóllétével (Yu et al., 2018). Mások pedig arra jutottak, hogy az élettel való elégedettség és az igazságos világba vetett hit között nem csak kapcsolat, de két irányú oksági összefüggés is kimutatható (Correia et al., 2009).
Hogy miért is tartom fontosnak foglalkozni ezzel a kérdéssel?
Széles körben elterjedt hiedelem, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel. Naponta hallunk híreket különböző tragédiák, betegségek, erőszakos bűncselekmények áldozataival kapcsolatban. Az előbbi hiedelem viszont segít elfogadni, tolerálni a minket, vagy másokat ért szörnyűségeket azáltal, hogy ezek okát az áldozat magatartásának tulajdonítjuk. Az emberek keresik a mögöttes okokat, vagy épp az események értelmét próbálják megtalálni. Hajlamosak vagyunk ugyanis ezeket úgy beilleszteni hitrendszerünkbe, hogy végül igazságosnak tűnjenek.
Fontos tudni viszont, hogy balesetek, erőszakos események áldozatává válni, vagy egy halálos betegség diagnózisát megkapni traumatikus stressz forrása lehet. A pszichológiai trauma kifejezést kezdetben harctéri neurózisnak nevezték, a háborúból visszatérő katonákat pedig neurotikus tüneteikért felelőssé tették. A DSM-5-TR szerint poszttraumás stressz zavar alakulhat ki „valós vagy fenyegető halál, komoly sérülés vagy szexuális erőszak megtapasztalása”esetén. Mivel egy rákos megbetegedés gyakran halálos kimenetelű, ezért a diagnózisról tudomást szerezni traumatikus hatású lehet. Akut reakcióként jelentkezhet szégyen, bűntudat, koncentrálás nehézsége, vagy elkerülés. Ezek negatívan határozhatják meg a beteg életminőségét, kezelés során pedig hátrányosan befolyásolhatják az orvosával történő együttműködést. Ebben a helyzetben egy ember életében fontos határhelyzet következik be. Az egzisztenciális filozófusok szerint, ha valaki traumatikus eseményt él át, úgy érezheti, hogy többé már nem ugyanaz, mint aki azt megelőzően volt. Ezért különösen fontos hogyan tekint a társadalom az érintettekre és milyen módon kommunikál velük (Gieseler et al., 2018).
Az áldozathibáztatás Melvin Lerner (1980) elmélete alapján arra a motivációra épül, hogy az ember igazságosnak értékelje a világot. Ez nem más, mint egy hibás oktulajdonítás, amely szerint csak azokkal történnek szörnyűségek, akik azt megérdemlik, vagy tettek valamit, ami ide vezetett. Az igazságos világba vetett hit és az áldozathibáztatás közti kapcsolatra példa egy 2018-as romániai tanulmány, mely egy szexuális erőszak kapcsán szignifikáns pozitív kapcsolatot talált az áldozathibáztatás és az igazságos világba vetett hit között (Culda et al., 2018). Ez a narratíva jelenik meg, amikor az AIDS-betegeket felelőtlennek címkézik (Rohleder, 2016), a munkanélkülieket pedig azzal vádolják, hogy maguknak választották helyzetüket (Dougherty et al., 2017). Mivel ilyenkor önmagunkra felelősségteljes, szorgalmas állampolgárként gondolunk, bebiztosíthatjuk magunkat, hogy ilyesmi velünk nem történhet meg. Az ekkor működésbe lépő mechanizmus abban segít, hogy átélhessük, ha mi másként cselekszünk, mint pórul járt embertársaink akkor, biztonságban lehetünk.
Vélemény, hozzászólás?